szubjektív idealizmus: filozófiai rendszer, melynek kiindulópontja csak az „Én” (Ich), a →szubjektum, és nem tartja fontosnak a tárgyi világot, a „magánvaló dolgot” (a kanti →Ding an sich-et). - Megalkotója J. G. →Fichte, ellentéte F. W. J. →Schelling „objektív” idealizmusa. A ~ban a szubjektum transzcendentális (vagyis nem a →szolipszizmus értelmében veendő), azaz minden lehetséges megismerés feltétele; önmaga szemlélete által (intellektuális szemlélet) állítja önmagát, és a „nem-én”-t csak önmaga állításának és a reflexió feltételének tekinti. Ilyen értelemben az én nem tény (Tatsache), hanem ténykedés (Tathandlung). Ezért a ~ (ellentétben a →dogmatizmussal, amely a nem-én-t is föltételezi) gyakorlati és etikai jellegű. - A ~ nemcsak a „világnak” szélsőséges esete, hanem Istennek az én által történő létrehozása is: a világ az én ténykedésének anyaga, Isten ennek célja. R.Z.

Fichte, J. G.: Grundlage der gesamten Wissenschaftslehre. Leipzig, 1795. - Uő: Wissenschaftslehre Nova Methodo. Jena, 1799. - Studia Wesprimiensia 2002:139. (Rokay Zoltán: Die Kantrezeption der Wissenschaftslehre Nova Methodo) - Fichte, J. G.: Minden kinyilatkoztatás kritikájának kísérlete. Bp., 2003:141. (Rokay Zoltán: Johann Gottlieb Fichte)